© 2005-2026 BISERICI.org
© 2005-2026 BISERICI.org
Timp stanga: 0,35s...
Ködben is reménységgel[2011-11-23][Maghiară]Vannak pillanatok, amelyekre mindig emlékezni fogunk. Valahogy mélyen íródnak lelkünkbe és nem tudjuk, hogy miért nem törlődnek onnan, ellentétben fontos eseményekkel, amelyekről azt gondoltuk, hogy soha nem fogjuk elfelejteni őket. Számomra a november huszadika ilyen „pillanat” lett az év napjai között, amelyet nem feledek soha. Noha előre tudtam, hogy ez a vasárnap más lesz mint a többi, örömmel töltött el a novemberi ködből kibontakozó autók látványa a kutyfalvi templom előtt. Gyülekeztek az alsó-marosmenti ifjúsági csoportok, és az udvarfalvi „Reménység” együttes is megérkezett. A szervező kutyfalvi ifisek a bejáratnál adták át mindenkinek a színes kitűzőket, melyek alapján hat csoportra oszlott a „század”. Egészen pontosan 118-an voltunk, amikor a Reménység néhány jól ismert énekének eléneklését Szántó Mihály mezőbodoni lelkész kolléga áhítata követte. Az útról, amelynek megválasztása életbevágó fontosságú. A Példabeszédek könyve 14:12 alapján a tini-sereg figyelmét a falra vetített képeken át érkező üzenetnek sikerült magára vonnia. Nem volt hosszú, de tartalmas volt és érthető. Utána kiscsoportos megbeszélés következett. Mind a hat csoport egy-egy lelkész vezetőt is kapott, moderátornak. A megbeszélés egyéb terem és a novemberi hideg miatt a templomban történt, anélkül hogy a kis Kutyfalvi templomban zavarta volna egymást e hat külön csoport beszélgetése. Aztán a végén minden csoport elmondhatta azt, amit egy képviselőre bízva, mint konzekvenciát – megosztani kívánt a többiekkel. Még néhány ének, és mentünk is át az egykori református óvoda épületébe, ahol játék és szeretetvendégség következett.Elgondolkodtam… Szinte két éve tartanak ezek a havi alkalmak, melyeken a százas létszám megszokott átlag… Meddig fog ez menni? Megpróbálok válaszolni: ameddig hiszünk Abban aki által létrejöhettek és aki áldást adott rájuk. Nem nézi jó szemmel az örök „szétdobáló”, biztosan nem, hiszen már volt és van ügy, ami előtt érthetetlenül állok, állunk. De tudom azt is, hogy megoldást is ad az örök rend Ura, és ezek a találkozók hasznos alkalmak maradnak. A vetélkedő játékok díjainak kiosztása, a virsli és a sütemények elfogyasztása után a búcsú pillanatai következtek. Czirmay Levente marosludasi lelkipásztor kolléga hívott meg a következő alkalomra, a következő évben, január 29-re. Lassan minden csoport autóba, mikrobuszba ült. A piros lámpák beleolvadtak a novemberi estének tejszerű ködébe. A templomban a Reménység együttes szedte össze hangszereit és a kutyfalvi szervezők takarítottak. Szinte éreztem a csendet, amely a jól sikerült alkalmak után körülölel testet- lelket minden lelkipásztorba, aki átéli azt, hogy gyümölcsét láthatja munkájának. Az együttes tagjaival még néhány szót váltottunk a parókián arról, hogy e két év alatt milyen jó volt látnunk fiatalokat, akiknek életében valóban változás állt be e találkozások nyomán – akár teológiai érdeklődés, akár templomba járás, akár zenei érdeklődés terén. Újra éreztem azt, amit már annyiszor megfogalmaztam és mégis mindig beleremegek, amikor megfogalmazom, hogy „nincsenek véletlenek”. Isten látja csak az igazi eredményeit ezeknek az alkalmaknak. Magamban reábíztam újra a jövendőt. A jövendőt, mely láthatatlan és a múltat, mely az áhítat szavai szerint „előttünk van” azaz ismert, mert már átéltük… Múlt és jövendő Urának legyen dicsőség azért, hogy az Úr 2011. esztendejében a maros menti kutyfalvi gyülekezet idős gondnokának ajkáról elhangozhatott: „ennyi fiatal nem volt még e templomban – tiszteletes úr” -------------------------------------------------------------------------------- Székely Levente Sursa: www.Reformatus.ro Contor Accesări: 3855, Ultimul acces: 2026-05-25 02:28:09
|
Timp total: 0,35s...
[]:1
